Ré vagyok. Köszöntelek benneteket az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Most kommunikálunk.

Először megadnád, kérlek az instrumentum állapotát?

Ré vagyok. E közvetítő paraméterei marginálisak, mind fizikálisan, mind mentálisan/emocionálisan. Az entitás vitális energiája az erőnlét/gyengeség felé dől.

Azon, hogy „marginálisak“, azt érted… Nos, hadd fejezzem ki így. Mit tehetne a közvetítő, hogy javítson a marginális állapoton?

Ré vagyok. Az instrumentum az inkarnációs létélménynek egy olyan szakaszán halad keresztül, amelyben a bal veserendszer halálos eltorzulásának lehetősége nagy. Kevésbé fontosak, ám hozzátesznek az életképesség felé torzulás marginalitásához a súlyos allergiás reakciók, valamint ezek és más gyengeség/erőnlét irányú torzulások gerjesztése. A gondolati/érzelmi komplexum azzal van lekötve, ami legjobban úgy fejezhető ki, mint egy rossz helyen alkalmazott együttérzés.

Ajánlana e, kérem, Ré lépéseket, melyek megtételével csillapítani vagy visszafordítani tudnánk azon állapotokat, melyekről az imént beszéltél?

Ré vagyok. Megtehetjük ezt. A vesetorzulások megerősítéseknek alárendeltjei. Az entitás jelenleg abba fog, ami beavatásnak nevezhető, és toxinokat szabadít fel, ennélfogva jól jön nagyobb mennyiségű víz, hogy segítsen ezen méreganyagok felhígításában. Az allergiákat már eddig is nagyrészt irányítás alatt tartja a megerősítés és a Bob nevű gyógyító közel állandó segítsége. További segítség érhető el a lakás áttelepítésével, és a jövőbeli éberséggel az egészséges mértéket meghaladó páratartalom ellen a belélegzett légkörben.

A gondolati/érzelmi torzulások némelyest nehezebben csökkenthetők. Mindazonáltal a kérdező és a közvetítő együtt képesek kell legyenek ilyen munkálatot végezni.

Milyen súlyos és kritikus ez a veseprobléma? A folyadékivás (feltételezem, a legjobb a víz) az egyetlen dolog, amit tehetünk ezért, vagy van még más is?

Ré vagyok. Vedd észre a tudat és test komplexumok kölcsönviszonyát. Ez egy példa a katalizátor és a tapasztalat tervének ilyenféle összefonódására. A vesegyengeség időszaka komoly, de csupán potenciálisan. Amennyiben az instrumentum vágyna az inkarnációs létélmény elhagyására, úgy a természetes és nemgerjesztett lehetősége ennek megtételére be lett építve csakúgy, mint az az időszak, amelynek során ugyanez az entitás ténylegesen el is hagyta az inkarnációs létélményt, majd pedig döntés általi visszatérés került beillesztésre.

Mindazonáltal a kívánság, hogy elhagyja és ne legyen többé része ennek az adott tapasztalati nexusnak, lehet és volt is gerjesztve. Ez egy pont a közvetítőnek, hogy eltöprengjen rajta, s egy alkalmas pont a támogató csoportnak, hogy körültekintő legyen a közvetítőről való gondoskodásakor. Úgy vannak a tudat és a test összefonva, mint egy hajadon hajfürtjei.

Az entitás természete víg és társaságkedvelő, ígyhát azok a dolgok táplálják, amiket korábban említettünk: segítik a változatos élmények más énekkel, más helyszínekkel és eseményekkel, szintúgy az istentisztelet élménye és az éneklés, különösen a szakrális zene.

Ez az entitás ezen a földrajzi fekvésen először döntött mártírszereppel rendelkező istentiszteleti helyzetbe lépni. Ennélfogva az istentisztelet tápláló hatása csak részben valósult meg. Hasonlóan a zenei tevékenységek habár élvezetesek és tápláló jellegűek, nem tartalmazzák a Teremtő dicsőítésének nézőpontját.

Az instrumentum egy relatív éhség állapotában van azon spirituális otthonok iránt, amelyeket föladott, mikor a mártíromság hívószavát érezte és az általatok Szent Fülöp Katedrálisnak nevezett hely tervszerű istentiszteleteitől elfordult. Ezt is be kell gyógyítsa fokozatosan a tervezett helyváltoztatása e csoportnak.

Akkor ha jól értem, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy sokkal több folyadék ivását javasoljuk az instrumentumnak. És úgy képzelném, hogy a forrásvíz a legjobb. És természetesen el fogunk költözni. Azonnal ki tudnánk őt költöztetni innen, holnap akár, ha szükséges. Ez vajon számottevően jobb volna, mint várni két vagy három hetet, az allergiákra és minden egyébre?

Ré vagyok. Az ilyen döntések szabad akaratú választás dolga. Légy tudatában a csoportharmónia erejének.

Van e bármi a most fontolgatott Hobbs Park Road-i ház jelenlegi spirituális vagy metafizikai állapotával, vagy a fizikai állapotával kapcsolatosan, amit Ré elmondhat nekünk, ami káros lenne a közvetítő egészségére nézve?

Ré vagyok. Csak annyit mondhatunk e tárgykörhöz, hogy megemlítjük, léteznek a páratartalmat szabályzó mechanikus elektromos eszközök. Az alagsor az egyik olyan hely, amely jellegében nagyon hasonló ahhoz, amit az előző telephelyetek alagsori részén tapasztaltatok. Kevéssé nyirkos feltételek megszüntetnék a lehetőséget azon spórák növekedésére, amelyekre a közvetítő érzékeny. A lakhely felsőbb részei, majdnem minden esetben elfogadható nedvességi szintűek.

Mi a helyzet a ház metafizikai minőségével? Fel tudná ezt becsülni Ré, kérem?

Ré vagyok. Ez a fekvés nagyban torzult. A fekvés minőségére találunk egy elfogadható leírást, hogy ez ne legyen lehetetlen számunkra anélkül, hogy elcsépelt szavakhoz folyamodnánk. Bocsánat a kifejezésbeli korlátainkért. A lakóhely és különösen annak hátsó fekvése áldott, és angyali jelenlétek lettek segítségül hívva időtök bizonyos múltja óta.

Nem vagyok biztos benne, hogy értem, hogy mit ért Ré ez alatt. Nem biztos, hogy értem, hogy a hely metafizikailag rendkívül jó vagy rendkívül negatív. Kitisztázná ezt Ré, kérem?

Ré vagyok. A tervezett hely metafizikai kiválóságát szándékoztuk nyomatékosítani. Az efféle előkészület terméseit talán nagyon is sokra értékelné ez a csoport.

A só és a víz általi megtisztítás szükséges volna hát akkor e birtokra? Vagy tanácsos volna úgymond?

Ré vagyok. Megvan a tanácsos metafizikai megtisztítás, mint bármely átköltözésre. Mindegy, milyen kiváló a hangszer, a behangolás minden egyes koncert vagy munkálat közt ajánlatos.

Jól van. És hogyha az instrumentum nem megy le a pincébe, akkor gondolod, hogy a páratartalom és fizikai viszonyok jók lennének a közvetítőnek, ez így van?

Ré vagyok. Nem.

A páratartalom… valamit csinálnunk kell akkor a páratartalommal az egész házban ahhoz, hogy az instrumentumnak jó legyen. Ez így van?

Ré vagyok. Igen.

Vissza fogok térni egy pár dologhoz itt, de be kell most iktassak egy kérdést magamról is. Ez jelenleg kritikusnak tűnik. El tudná mondani Ré, hogy mi bajom van fizikailag, hogy mi okozza, és miként tudnám enyhíteni?

Ré vagyok. A kérdező szintén egy olyan, aki további beavatás kellős közepén áll. E tér/idő során annak lehetősége, hogy a gondolati/érzelmi eltorzulás megközelítse azt, ami az entitás működésképtelenné válását eredményezi, észrevehető.

Továbbá a kérdező sárgaszín, kémiai hordozója öregszik, és nagyobb nehézsége támad szükséges ásványok, úgymint vas és egyéb anyagok, például papain, kálium és kalcium felszívódásánál.

Ugyanakkor a sárgaszín testnek kezd nagyobb nehézsége támadni egyes nyomelemek, például az alumínium eltávolításában is. A gerjesztő hatás a kérdező vastagbelében játszódott le, s az ezen tájéki eltorzulások egyre jelentősebbek. Végül pedig egy kis kiterjedésű fertőzés van a kérdező szájában, amelyre oda kell figyelni.

Tanácsolhatná Ré, hogy mit tegyek az egészségi állapotom javítására?

Ré vagyok. A legközelebb járunk a Zavar Törvényéhez ez alkalommal, de helyénvalóságát érezzük a beszédnek lehetséges, az instrumentum számára végzetes következmények okán. Megállunk, hogy egy pár pillanatnyi tér/időt adjunk a kérdezőnek és az írnoknak arra, hogy segítsenek nekünk azzal, hogy ellépnek ama torzulásoktól, melyek bennünket a Zavar Törvényére hivatkozni késztetnek. Ez hasznos volna.

[Pár pillanat szünet.]

Ré vagyok. Méltányoljuk igyekezeteteket. Még a zavar is segít a ti részetekről.

A kérdező a nemrégi múltban egy gondolati/érzelmi fájdalom teljes cseréjét hagyta megtörténni a kérdezőből a közvetítőbe. Eme ártalmas munkálat kulcsa az volt, amikor az instrumentum olyan szavakat mondott el, amelyek gyakorlati jelentése az volt, hogy ő lenne a kérdező és az erősebbik. A kérdező lehetne a közvetítő, kicsi és ostoba. A kérdező, teljes tudatlanságban a közvetítő szilárd szándékát illetően és nem fogván fel a lehetőségét bármely ilyen energiacserének, beleegyezett.

E két entitás akárha egy lenne egy időtlen korszak óta, és megnyilvánította ezt a ti tér/időtökben. Ennélfogva a kártékony munkálatra sor került. Gondos és óvatos megállapodással visszafordítható.

Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a hálaadásra és egyetértésre a kérdező részéről.

Megerősíthetjük korábbi ajánlását általánosan a jártasságában és szándéka tisztaságában a Bobként ismertnek, és megemlíthetjük a szimpatikus idegi betegséget, amely az instrumentum érzékenységének eredményeként történt.

Végül pedig megemlíthetjük, hogy a Peter nevezetű számára a kérdező, a közvetítő és az írnok által tapasztalt torzulások számos aspektusa egészen látható, és meglehetősen egyszerűen kisebb torzulásokká degradálható lehet.

Mi Peter vezetékneve? Nem ismerős nekem, hogy ki lehet ő.

Ré vagyok. A név, amelyen ez az entitás ismertnek lenni választ, az Inman.

Ajánlaná e Ré… Hadd kérdezzem így: Gondolja e Ré, hogy az én esetemben segítene műtét?

Ré vagyok. Feltételezzük, hogy a vastagbéli gyengélkedésről beszélsz, és annak a ti sebészeitek általi lehetséges megsegítéséről. Ez így van?

Igen.

Újra, Ré vagyok. Kérlek, fújjatok keresztül az instrumentum arcán és szívén.

[Megtörtént az utasítás szerint.]

Ré vagyok. Folytatjuk. A környezet aprólékosan előkészített. Ott vannak azonban a közvetítőnek nehézséget okozó elemek, hozzáadódván az arc jobb oldalának ideggyengesége a többi arthritiszesen gerjesztett fájdalomfellángoláshoz.

Ilyen operáció abban az esetben jelentene segítséget, ha az entitás ezt a fizikai megtisztítást egy olyan eseményként választaná ki, mely együttműködik az entitás mentális, gondolati/érzelmi, illetőleg fizikai irányultságaiban való változtatásokkal. Az utóbbi választás nélkül a torzulások visszatérnének.

Összegezve tehát, hogy mit tehetünk a közvetítőért: imádságon, hálaadáson és egyetértésen keresztül meg tudjuk… Ez minden, amit tehetünk azon kívül, hogy jelentős mennyiségű folyadék bevitelét tanácsoljuk neki és átköltöztetjük őt egy jobb környezetbe? Jól mondom?

Ré vagyok. Átvizsgáljuk az állapotot és két hiányzó dolgot találunk: az egyik fontos a másikhoz képest. A vezér hozzátétel az entitás természetének megértése. A kevésbé fontos, mivel kicsinek tűnhet, de talán segít; az, hogy az entitás sok gyógyszert szív fel és hasznosnak találja magát megetetni akkor, amikor ezeket a szereket fogyasztotta. A tápanyagok leváltása javasolt, úgymint a sütemény gyümölcslére, továbbá a répacukrot tartalmazó, nem folyékony tápanyagok fogyasztása négy órátokkal az alvási szakasz előtt már nem ajánlott.

A tapasztalatom a párátlanítókkal azt jelzi nekem, hogy egy párátlanítóval valószínűleg lehetetlen lesz sokkal lecsökkenteni a páratartalmat abban a házban, habár megpróbálhatjuk, és valószínű, hogyha csakugyan beköltözünk oda, akkor elég gyorsan ki is kell költöznünk.

Van e valami további, amit Jim veseproblémájának teljes gyógyulásáért meg szükséges tenni?

Ré vagyok. Ha felismerésre kerül, hogy az állapot potenciálisan elidőzhet még néhány hónapig minden gyógyszerezés megszűnte után is, akkor gondot fordítotok, és minden jól megy tovább.

Megjegyezhetjük, hogy az általatok tervezett szándékokra a Hobbs Park Road helyszín, akár nyirkos, akár száraz, valószerűtlenül kedvező. Lévén, hogy az instrumentum súlyosbított jelenlegi eltorzulásai kínzó katalizátor híján mérséklődtek, a helyszín állapota, amelyről a feltételezés megvolt, rendkívül előnyös.

Akkor a pára… azt mondod, hogy a páratartalom hatása – megpróbáljuk lecsökkenteni, amennyire lehetséges, de azt mondod, hogy a páratartalom hatása viszonylag apró megfontolás, amikor az összes többi előnyös tényezőt tekintjük a Hobbs Park Road címen? Ez így van?

Ré vagyok. Igen.

Igencsak nyugtalanít a közvetítő egészsége ezen a ponton és muszáj megkérdeznem, hogy van e valami, amit nem sikerült figyelembe vennem a közvetítő egészségével kapcsolatosan? Akármi más egyéb, amit megtehetnénk érte az állapotának javítására azon kívül, amit már tanácsoltál?

Ré vagyok. Mindenki igencsak teljes szívvel irányul a támogatásra itt. Érzékeljétek úgy a csoportot, mintha itt lenne, egy helyen az idő/térben. Eme igaz otthonban, tartsátok meg a fény könnyed érintését. Nevessetek együtt, és találjatok örömet egymásban és egymással. Minden más a legteljesebben elvégzett vagy elvégezni tervezett.

Ugyanolyan hatékony a ház sóval és vízzel való megtisztítása, miután beköltözünk, mintha a beköltözés előtt végeznénk el?

Ré vagyok. Ebben az esetben ez nem egy sürgető metafizikai gond, mint amilyen egy kevéssé jóságos és boldog légkörben az időzítés lenne. Megfigyelhető a relatív egyszerűsége az ilyesmi elvégzésének a birtokba vétel előtt. Ez nem fontos, leszámítva a katalizátorok szempontjait, amelyekkel élni kívántok.

Elmondanád, mi volt az instrumentum nehézsége a legutóbbi vízforgatásakor?

Ré vagyok. A közvetítő, mint előzőleg elmondtuk, átvette a kérdező gondolati/érzelmi természetét és torzuláskomplexumát. A közvetítő olyan hőmérsékleten vette igénybe az örvénylő vizeket, ami túl forró, és olyan vibrációs fokon, ami, mikor az örvénylő vizek hőjével halmozódik, előidézi az enyhe sokk állapotát, mint neveznéd e torzulást. Az elme komplexumnak nem jut elegendő oxigén ebben az eltorzult állapotban, és legyöngül.

Ebben az állapotban a közvetítő, birtokában a kérdező torzulásának, ám a kérdező ereje nélkül a torzulásra, amelyet páncél viseléséhez lehetne hasonlítani, megkezdett belépni egy akut pszichotikus epizódba. A sokkállapot elmúltával a tünetek odébbálltak. A lehetőség megmarad, mivel az empátiás egyéniség nem került elhagyásra, és mind a kérdező, mind a közvetítő mint entitások élnek a közvetítő gondolati/érzelmi komplexuma egy darabkájában.

Kérhetnénk e még egy teljes kérdést e munkaülésre, és emlékeztethetnénk a közvetítőt, hogy helyénvaló félretenni egy kisrész energiát a munkaülés előtt?

Csak azt kérdezném, hogy tehetünk e bármit az instrumentum segítségére, vagy a kényelme érdekében, vagy a kapcsolat javítására, és hogy mi lenne a legközelebbi időpont, amit Ré javasolna a következő ülésre? És mi bizonyosan… én bizonyosan örömmel venném az arany sólyom visszatérését. Nagy erőt adott számomra.

Ré vagyok. Teljes szabadságotok van az ülések ütemezésében.

Javasolhatjuk, hogy minden megnyilvánulás természete illuzórikus jellegű, és csak odáig működőképes, hogyha az entitás az árnytól és homálytól az Egy felé fordul.

Ré vagyok. Búcsúzunk tőletek, barátaim, az Egy Végtelen Teremtő szeretetében és dicső fényében. Járjatok hát örvendezve az Egy Végtelen Teremtő erejében és békéjében. Adonai.